Laci atya

Ponferrada - Camponaraya - Cacabelos - Valtuille de Arriba - Villafranca del Bierzo

A tegnap esti Ponferradai varosnezes kicsit eltolodott, ugyanis ujabb es ujabb reg nem latott ismerosok erkeztek, az oromkodes folytatodott. Ket ujabb magyarral talalkoztam. Az egyik egy orokifju holgy, a korat nem tudom megbecsulni. Derus es kedves. Epp csak elkezdtunk beszelgetni, mikor egy ismeros sapkat vettem eszre a tujak folott beerkezni faradtan az alberguebe. Sebastian volt az, akit Pamplona ota nem lattam. Kiabaltam neki, mint a rossz kisgyereknek az anyja: Sebastiaaaaan (hova bujtal?) :) A hangom felismerte, meg nem latott, de ledobta a taskajat es furkeszte a tereoet. Elobujtam a fak mogul, jo erzes volt ujra latni a sracot, akivel elindultam es mar ezer eve nem talakoztunk! Hatalmas olelesek kozt kerdeztem hol a feneben volt eddig... :) Sebastian gyorsan bemutatott azoknak, akikkel egyutt erkezett, valoszinu mar tobb napja egyutt lehetnek. Lelkesen meselte nekik, ki vagyok, hogy s mint talakozott utunk. En is beumtattam ot azoknak, akikkel en jottem tobb napon keresztul, hirtelen megnott a csapat. A sok ismeretlen eltunt korulottem, mindenkivel volt mar kozos elmenyunk...
Aztan varosnezes, Ponferrada gyonyoru! A var, a bazilika... Es a reggelben ismet atsetalni rajta az ures utcakon, ugyanaz a lelkesito elmeny! Az utcak halvany sarga szinben megvilagitva, az esti nyuzsgest tavoltartva valami egesz mas arcat festette az ovarosnak. Csak annyi emlekeztetett az ebredo varosra, hogy peksutemeny illata csiklandozta meg az orrom valahonnan.
Eleg sokara ertem ki a varosbol, pedig sokkal kisebb, mint Burgos, vag Leon. Kertek es csaladi hazak kozt, nyugodt kornyezetben lephettem ujra az osvenyre, mikor meg a nap csak kezdett felkelni. Az kulvarosban utolert egy zarandok es magyarul koszontott. Laci atya volt az, vele is tegnap ismerkedtem meg, de csak annyi idonk volt, hogy bemutatkozzunk egymasnak. Ma onnan folytattuk, ahol elozo este abbahagytuk. Laci egy igen szinpatikus, fiatal, okos, felszentelt pap! Vele meg nem tortent meg, ogy falat huzzon maga es a vilagi emberek koze, es nagyon ugyel is ra, hogy ez ne tortenjen meg. Par napja beszelgettem valakivel arrol, mennyire hianyzik, hogy valakivel az anyanyelvemen beszelgessek. Es jott Laci atya. Egesz nap egyutt mentunk, beszelgettunk mindenfelerol. Nem tarsalogtam meg ilyen jot, miota itt vagyok. Neha elnemultunk es csak mentunk egymas mellett, mogott. O sokkal gyorsabban menne, mint en. Kicsit lassitott, en pedig jobban nyujtottam a lepteimet. Egyszerre leptunk, egyszerre csikorogtak a kavicsok minden lepesnel a ciponk talpa alatt. Neha kerdeztunk valamit egymastol, aztan ismet elhallgattunk, jo volt igy. Kozben emelkedett, majd ereszkedett az ut. Sokszor szolok kozt, hegyekkel korulvett tajon haladtunk. A nap elbujt a felhok felett, de mikor kibujt egy lyukon a felhok kozt, gyonyoru aranyszint es elenk rozsdabarnaszineket varazsolt a beborult reszek alatt is. Fantasztikus latvany volt!
Kisebb kiterovel Valtuille de Arriba fele Villafranc del Bierzoig vezetett az ut ma. A szallason egy darabig gondolkodtunk, aztan olyat valasztottunk, amiben van konyha. Kicsit dragabb volt, de a kajaval tobbet sporoltunk, mintha menut ettunk volna egy ocsobb szallas melle. Az albergue egyebkent csak annyiban emlekeztet egy alberguere, hogy emeletes agyak vannak benne. Amugy olyan lenne, mint egy panzio, vag valami kisebb motel. A varos gyonyoru most is, az ablakunk pedig egy fizesesre nez. Igaz nem termeszetes, de a csobogasa hamisitatlan.
Holnapra egy kulonleges napot terveztem, de errol majd holnap.