Amikor elhatároztam, hogy elmegyek a caminora, tudtam a hozzámtartozóim első kérdése ez lesz, miért? Tudtam ezzel fognak a legtöbben felém rohanni, és tudtam, ha áldásukat szeretném kapni utamra, akkor megfelelő válasszal kell szolgáljak számukra. Így a kérdésre - miért akarok elmenni több, mint egy hónapra - miattuk kezdtem magamban válaszokat kreálni. Aztán meglepődtem, mikor nem ez volt az első kérdés, hanem az, hogy hova??? Már olyan természetesnek tűnt, hogy mindenki tudja mi az a camino... Aztán a következő kérdés már tartalmilag megfelelt, de formailag kicsit az érthetetlenséget sugallva úgy hangzott: Minek? És ez olyan mellbevágóan érintett, de válaszokat kellett adnom.
Sokan sokféle indokból indulnak el, mindenki másért. Vallási indíttatásból, a hit megerősítés miatt. Kalandvágyból, kíváncsiságból, vezeklésből, lelki megtisztulást, esetleg megnyugvást, egészséget, erőt remélve. Kihívásként, megtudni mire vagy képes. Másként nézni a világra, kiszakadni a hétköznapokból, kitörni a mókuskerékből, teljesen elszakadni az otthon biztonságos környezetéből. A tudat lecsendesítése, önmagunk keresése, miközben kilépünk önmagunkból és másként szemlélünk. Az egyedüllét, a csönd, a nyugalom, a befelé fordulás, mint mentális terhelés egyfajta kihívás is szerepelhet az indokok közt. Az út igazi próbatétel, ahol az ember képes kilépni önmagából, majd úgy tekinteni az életére, ahogy addig soha. Régi problémákra megoldások keresése, vagy csak magában a "keresés". Kérdésekre, akár fel nem tett, meg nem fogalmazott kérdésekre válaszokra találni. A hosszú távolságok legyűrése közben alkalmunk nyílik átértékelni életünket, tetteinket. Megélni, hogy nem a cél elérése a lényeg, hanem az odavezető út.
Ahogy Márai fogalmazta meg szépen: "Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben"
És még lehetne folytatni, hisz ahogy mondtam ahány ember, annyiféle ok.
A saját okaimat keresgélve nem tudok egyenes, "elfogadható" választ adni, egyszerűen csak el kell menjek, ezt érzem, mióta először hallottam a caminoról. Eleinte bosszantott, de emiatt nem estem kétségbe. A kezembe akadt Teremi J. Balázs könyve, amit az ő útjáról írt (Camino de Santiago - Útinapló címmel jelent meg). Az előszóban fogalmazta meg helyettem is mi ez az érzés, és megnyugtatott, hogy mással is így esett meg:
"Nehéz ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell: a Camino hív. Pár emberrel megtörténik, és ők előbb-utóbb biztosan végigjárják az utat, a többséggel pedig nem. Ez a különleges, ébredő, hívogató érzés folyamatosan vissza-vissza tért, és nem hagyott nyugodni. Éreztem, hogy meg kell tennem, pedig minden racionális érv ellene szólt: hosszú szabadság, viszonylagos kényelmetlenség, óriási megerőltetés. Semmi sem indokolta, hogy harmincegynehány napon keresztül nomád körülmények között gyalogoljak egy idegen országban! Csak ez az egyetlen érzés, ami nem hagyott nyugtot, míg rá nem léptem az útra. A Camino hív. Pontosabban: a Camino egyeseket hív. És mi megyünk, előbb, vagy utóbb. Ott vagyunk az úton."
Talán ha végigjártam az utat, megtudom miért is mentem el. Persze a fent említett ok-sokaságból mindenből egy pici bennem is megvan. Többen kérdezték, hogy ez valami "spirituális izé"? Nem mozgok otthon a "spirituális" témákban, nem szeretem ezt a szót használni, idegenül hangzik tőlem. A lélek neve latinul spiritus, tehát a spirituális jelentése: lelki, szellemi. Igen, ott belülről érzem a késztetést és nekem ennyi elég.
Még egy zarándok-szösszenet, amit több blogban felleltem, közzé teszem én is, mert ad némi választ a kérdésre:
"Aki rohan, azt az idő szorítja,
Aki zarándokol, azt az idő tágítja
Aki menekül, önmaga elől fut
Aki zarándokol, önmaga felé tart
Aki menetel, másokhoz igazodik
Aki zarándokol, saját ritmusára jár
Aki túrázik, teljesít
Aki zarándokol, teljessé lesz
Aki kirándul, kikapcsolódik
Aki zarándokol, bekapcsolódik
Aki sétál, nézelődik
Aki zarándokol, befelé figyel
Aki bóklászik, céltalan
Aki zarándokol, célra talál
Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van."
Végül, félretéve a komolyságot, Sanyi barátom azt mondta, mikor meséltem neki tervemről, hogy megeszi a kalapját, ha legyalogolok 800 km-t. Na eeez már egy nyomós indok! Persze mikor látta elszántságomat, már finomítani akart, hogy ő csak azt mondta "megemeli a kalapját". Nem hagyom Sanyi, nem úszod meg egy kalaplengetéssel! :)
