Megerkezes Santiago de Compostelaba

Pedrouzora most erosen vissza kell emlekeznem masfel nap elteltevel annyi minden tortent. Igazabol a szokasos estet csak a turigrinok unnepe tette kisse massa. Reggel ismet nem kapokodva, de korabban indult utnak a kis csapat. Nyolcan a spnyolokkal, argentinokkal es a kolumbiai fiuval. Egyutt haladtunk, de kulon, egymastol sokszor csak latotavolsagba. Erezni lehetett ,mindannyiunknak kell egy kis "levego". Jo is volt igy, egyedul megtenni ezt a nem megerolteto utolso tizen-huszon kilometert. Az elso barban egyutt reggeliztunk, aztan tovabb ugyanigy. Mintha csak mi lettunk volna az uton, alig lattunk masokat. Megerulve a repteret Lavacollanal labat kellett volna mosni a szokas szerint, de csak kicsit osszepancsoltuk a virgacsainkat, a cipot nem vettuk le. Bennunk volt a mehetnek. Aztan elertunk Monte do Gozohoz. A monte magaslatot jelent, a gozo pedig valami gyonyorusegest. Az utolso allomas a megerkezes elott. A kis dombon most II Janos Pal papa latogatasa alkalmabol allo emlekmu diszeleg. A hely kulonlegessege, hogy innen lehet megpillantani eloszor a katedralist. Az idojaras jatszadozott velunk, kellemes gyaloglo ido volt, neha beborult, majd kisutott. Ultunk a domboldalon, mikor Ivonne szolt, ott a katedralis. Mire odafordultunk nem latszott, mert a felhok eltakartak a napot es a tornyok beleolvadtak a fakba. Majd ujra kisutott es a tornyokrol visszaverodo feny jol kivehetoen mutatta, tenyleg nincs sok hatra. Az utikonyv azt irja, aki eloszor maglatja a tornyokat, a szokas szerint o lesz az ut kiralya. Elmeseltem Ivonnak, aki ettol rettento boldog lett. Indultunk tovabb, alig 5 kilometer. Egymastol elmaradozva, ahogy eddig is tettuk. A megbeszeltek szerint a zarandokirodanal talalkozunk, hogy egyutt mehessunk a szallasra, amit spanyol barataim inteztek. Nyuzsgo, pezsgo varos vette hamarosan kezdetet, megis mas volt, mint Burgos, vagy Leon. Megjelent bennem a varakozas, vajon mit fogok erezni, mikor belepek a katedralis ele. Egy ido utan utolertuk egymast, demondtam, hogy a terv szerint talalkozunk, nekem dolgom van. Lattam egy tablan hirdetve az Aquarius alberguet. Ptrusz m egkert, ha eljutok Santiagoba, adjam at udvozletet Balazsnak, aki ott dolgozik. Balazs nem volt ott akkor. Megkerdeztem, hogy hasznalhatom-e a gepet, es odaultem ele, kiirtam a noteszbe mindent. Szerettem volna irni egy sort, hogy tudjatok nem felejtettem el, de a net felmondta a szolgalatot, meg a penzem is visszakaptam.
Es tenyleg mar csak meterek voltak, amikor kisse eltevedtem... :) De jol tajekozodom, ujra megtalaltam a jeleket, kisvartatva pedig mar a kozeli katedralis egyik tornyat pillantottam meg. Egyre tobb ember hatizsakkal es anelkul. Utcazeneszek, szorolaposztogatok, nezelodok, turistak, itt-ott egy-egy nover, zajlott az elet. Egy hatalmas kapun belepve erkeztem meg a Praza de Obradoirora, a terre a katedralis ele. Tomeg szetszorodva, majdnem sikerult eszrevetlen athaladnom rajta, az utanam erkezokkel osztoztam nehany iranybol egy-egy gyer tapssal, ami a beerkezesert jart. Mosolyogtam. Semmi szomorusag nem volt bennem. Sajnalatos, hogy itt a vege, de oromteli a megerkezes, amikor sokat kell meg hatrebb lepkedned, hogy teljes egeszeben lasd a katedralist. Paran megveregettek a vallam, mind ismeretlenek, gratulaltak, semmi okom nem volt a szomorkodasra, meg az ido is csodas meleg lett. A zarandokiroda a kovetkezo sarkon volt, meglepetesemre nem kellett sokat sorba allni. Par perccel hogy megcsodaltam eloszor eloben a katedralist, mar a kezemben volt a Compostella. A tobbiek is jottek, gratulaltunk egymasnak es indultunk vissza a terre, kicsit elvezkedni ezekben a pillanataokban. A tomegbol egy lany orditotta a nevem eros akcentussal - koreaival - es vagtatott felem, majd ugy ropult a nyakamba, mint a kislany az apjaeba. So Young volt, akirol mar tobbszor irtam. Hihetetlen! Gyors elmondta, kirol mit tud, a tobbseg mar hazament. Orultem a talalkozasnak, de az argentin lanyokat hatotta meg igazan, konnybe labadt a szemuk... Bemutattam mindenkit mindenkinek, So Young elmeselte nekik, mikor nem hagytuk magara a fajos hataval. :)
Elfoglaltuk a szallast, ami egy fullos apartman volt 4-4 aggyal ket szobaban. Tulajdonkepp egy lakas lett kialakitva. Az ar nem volt olcso, 20 eurot fizettunk erte, de a szomszedos etteremben jart hozza 20% kedvezmeny. Ezt ki is hasznaltuk, zarandokmenut ettunk, ami 4 fogasbol allt. Ez most mas volt. Rengeteg es kiados es rantotthusiii!!! (is) :)
Miutan mindenki tisztaba tette magat Ivonnal egyutt mentuk at a katedralisba, a tobbiek siestat tartottak. A bejarat utan kettevaltunk.O is, en is tudtam ez nem kozos program.
A katedralis gyonyoru belul. Hihetetlen, de csak lezengtek bet. Jol korulneztem, majd az oltar mogott sorba alltam Jakab apostol szobrat megerinteni varok koze. Itt sem voltak sokan, alig maradt idom osszeszedni a gondolataimat, mit is kivanjak mikor rateszem a kezem a vallaira. Boldognak es egeszsegesnek ereztemmagam. A parizsi Notre Dame-ban azt kertem igy erkezzem meg Santiagoba. A sulyomrol akkor megfeledkeztem akkor, azt joreszt el is hagytam az uton... :) Kicsinyesnek ereztem volna, ha tobbet es jobbat kivannek, igy hat csak a legfontosabbat... Hogy az mi? ... :)
Ezutan leultem, sokaig bent voltam. Mise kezdodott, vegigultem azt is es utana is maradtam. Akkor erkezett a el a pillanat, ami megfelelo volt, elovettem a kis noteszem es szep lassan egysevel haladva, mindenkit magam ele kepzelve haladtam. ha nem ismerlek, akkor is elkepzeltelek! Jakap apostol mogott pedig csak sorra haladtak az emberek, csak a kezeket lattam, mint megannyi teher a vallan. Jo volt magamban lenni es jo volt a csaladomra, szeretteimre, barataimra gondolni es azokra akiket nem is ismerek. Egyszeruen csak jo volt.
Az este - merthogy mar este lett, mire kijottem - maradtunk a teren. Meg 9-kor is erkeztek zarandokok, es erkeztek az ismerosok, akikkel Los Arcosban, Beloradoban, Najeraban, Leonban, Vagy akar Pamplonaban lattam utoljara. Taps mindenkinek, es mindenki leult kozenk par percre, egyre tobben es tobben lettunk. Jo volt elnezni ezt a tarsasagot. Ulni, vagy fekudni a nap altal felmelegitett koveken, elotted a hatalmas katedralis, a cel. Es jokat beszelgetni, mikozben jottek az ujabb befutok. Lattam eldobott botokat, magasba ropulo cipoket, zsakokat elhajitva, vagy valakit elterulni, vagy eppen oromkonnyeket hullajva nezni a katedralist. Felemelo! Ott lenni, egyutt orulni, osztozni a megerkezesben, errol szolt az egesz este, szo sem volt szomorusagrol. A hangulatot csak fokozta egy zenekar, akiket Tuna neven emlegetnek. Jokedvu, szimpatikus egyetemistakbol allo kb 12 fos banda jatszott a katedralissal szembeni varoshaza alatt az arkadok kozt. Eszmeletlen hangulat lett, egesz ejfel utanig ott voltunk egyutt es unnepeltunk, nem szomorkodtunk. Pedig az ut ide vezetett, itt vege.
Az este meg Daniel (a kolubiai srac)megajandekozott egy poloval, ami "Colombia" felirattal van ellatva, cserebe megkapta tolem a Budapesti El Camino de Santiago Klub felvarrojat. O volt, aki ma legkorabban elment, mondtam ebresszen fel egy pacsira, szeretnek elkoszonni tole, de nem tette. Aztan jottek a tobbiek is sorban, mindenki hazamment, estere egyedul maradtam. Kettejukkel meg talalkozom Barcelonaban, kijonnek elem a repterre, megalhatok naluk estere es masnap reggel kivisznek a masik gepre, ami majd hazavisz.
Az ut Santiagoba vezet, de nem itt er veget meg szamomra. Ami furcsa volt, hogy a kezemen ora volt ma es tegnap, poharbol ittam es neha zsebre tettem a kezem. Holnap ismet fogom a zsakom, es a kulacsombol iszom. Megyek tovabb nyugatnak, az ocean fele...