Cruz de Ferro

Rabanal del Camino - Foncebadon - Cruz de Ferro - Manjarin - El Acebo

Nem bantam meg, hogy Rabanalban maradtam. Este hetkor gregorian mise volt az apro fakucska icipici templomaban. Emberek nem nagyon laknak itt sem, viszont harom pap is belepett az oltar ele. Csaladias hangulatban ultem vegig a miset. Amennyit ertettem belole, hogy utunk soran hamarosan elerunk a Cruz de Ferrohoz. Nem tartott sokkal tovabb a szertartas, mint fel ora, nem is volt kedvem sietni kifele, maradtam meg par percet meg nehany zarandokkal. Kellemes csond ult a templom ures tereben, amit kisvartatva egy mellettem ulo holgy zokogasa tort felbe. Nem tudom miert, odanyujtottam a kezem, o pedig szoritotta ugy, hogy szinte fajt. Majd valamit mondott franciaul, de en csak neztem ra. nem csovaltam a fejem, nem bologattam, nem magyarazkodtam, hogy nem ertek semmit, csak neztem ra. Elovett egy kepet, megmutatta. Egy fiatal 30-35 eves not lattam a foton, ami csupan par eve keszulhetett. Ezzel el is meselte az o tortenetet. Tudtam a kepet hova fogja vinni.
Reggel sikerult eleg koran kelni, ami azert nem okozott nehezseget, mert szinte egy szemet sem aludtam. Ismet medvek es oroszlanok voltak a halokorletben es egy ferfi, aki olyan hangot hallatott, mint a pulyka... Remiszto! Alig vartam a reggelt.
Indulas hat utan, es legnagyobb dobbenetemre sehol senki! Elertem Foncebadont, ahol Paula az angol lany kavezgatott az ottani albergue teraszan, invitalt es vele tartottam egy kavera. Kellemes huvos volt a reggel, Paula maradt jogazni, ami 8-kor kezdodott. Akkor kapcsoltam, nem nagyon kellene "tokolni", mert hosszu ut var ram ma. Lassan azt is eszrevettem, hogy hegyek kozt vagyok! :) Emelkedok, emelkedok es gyonyoru kilatas! Csodalatos reggel!
Es elerkeztem a Cruz de Ferrohoz. A vas kereszt. A camino legmagasabb pontja, 1518 m magasan, de nem ezert fontos megemliteni. Biztos erezted mar te is, hogy valakinek a lelki szemetesladaja vagy. Ez itt egy lelki szemetlerakohely. Itt megall mindenki, nemcsak az, aki vallasi, vay lelki indittatasbol van az uton. Itt megall az is, aki csak sportbol jarja a Caminot. Mindenki tudja mi ez a hely. A zarandokok nem ugy konnyitenek lelki terheiken, hogy masnak panaszkodnak, hanem jelkepesen egy kovet hoznak magukkal, amit itt a vaskereszt toveben raknak le, ezzel egyszer es mindenkorra "megszabadulva" magukkal hozott lelki terheiktol is. A halom kb ket-harom ember magassagu mara. Ma ereztem eloszor, hogy egy nagyon regota tarto tortenetnek lehetek a reszese. Felmentem a korakas tetejere, ahol nem csak kovek es kavicsok, hanem fotok, cumisuveg, kabalafigurak, zaszlok, szemuvegek, gyogyszeresuvegek, egyszoval minden van, amitol meg akarunk valni. Minden bizonnyal itt lesz ma annak a holgynek a kepe is, akit a templomban lattam elozo nap. Kicsit nyomasztonak, de egyben felszabaditonak is tunt a hely. Letettem en is a ket kis kavicsomat, amit otthonrol hoztam magammal. Az egyik a nagymamam sirjarol van, aki nelkul iden mar az otodik karacsonyt unnepeljuk. Nagyon hianyzik! A masik pedig anyu kertjebeol. Ugy ereztem, neki tobb mindentol kellene megvalnia, helyette hoztam magammal...
Aztan leultem egy felreeso helyre, eszembe jutottak, akiknek olvastam a beszamoloit, eszembe jutott az o tortenetuk is. Es termeszetesen a sajatom is.
Az utat folytatva nem ereztem sem remenyt, sem mast, hogy ezutan valami is megvaltozik. Viszont tudtam megtettem a dolgom es mar most jobb! Lassan haladtam, a taj gyonyoru! A hegyek ebben a szep idoben! Gyakran megalltam, csak nezelodtem, nem siettem mar. Emlekeztetett a Pireneusokra, az elso napra, mikor elindultam. Mostanra mar tul vagyok talan az 500 km-en is, fogy az ut es gyonyoru! Elveztem ma minden lepest! Lassan ertem le a kovetkezo faluba, Manjarinba. Mondhatom kulonos hely, de magaval ragadott. Szivesen eltoltottem volna ott is egy ejszakat vadregenyessege es misztikus volta miatt. De tovabbhaladtam, alig tettem meg akkor meg 10 km-t. Aztan a kovetkezo igen eros ereszkedes utan egy volgyben megpillantottam a falucska osszes hazanak egytol egyig fekete csereptetejet, nagyon hangulatos hely. Nem ettem akkor meg semmit, az elso barban ott volt Jorgen, intett es leultem melle ebedelni. Megbeszeltuk, ma mindketten Ponferradaig megyunk. Ebed utan a bar teraszan a ket napagyba kicsit meg belesuppedtunk piheneskepp. Elaludtunk... Az argentin noverek ebresztettek minket. Az ido elszaladt, mi pedig nem rohanunk vele, maradtunk. Az albergue ablakabol csodas kilatas a hegyekre! Jobb itt most, mintha egy ujabb szep, de nyuzsgo varosbol irnek. Ha latnatok...!