Érdekességek a Caminoról

- A Franciaországból induló utat évszázadok óta misztikusnak tartják, pontosan a Tejút alatt húzódik, az út alatt pedig úgy mondják rengeteg ősi Föld - energiavonal fut.

Az emberiség mindig is tisztában volt vele, hogy bizonyos helyszínek szokatlan spirituális erővel rendelkeznek, amely magával ragadja az odalátogatókat, megtisztítja a tudatukat, a "hely szellemének" köszönhetően egy magasztosabb világ közvetlen irányítása alá kerülhetnek. Felismerték azt is, hogy az Istenhez vezető legbiztosabb út, az ilyen energia-forrásokat érintő zarándoklat, melynek során a külső körülmények, és a belső változások hatására megérinthetik, szóra bírhatják a Teremtőt, személyes üdvözülést nyerhetnek.

- A 12. században íródott első modern útikönyv - szerzője a francia pap, Aymeric Picaud - négy különböző útvonalat ír le Santiagoig, részletesen számol be a településekről, szállásokról. Ez a könyv később Codex Calixtinus néven vált ismertté, melynek az V. könyvét alkotja.

- Először volt az út, és ennek mentén születtek a városok

- A kiépített zarándokúton nem hagyják, hogy eltévedjünk a kagylóval kikövezett ösvények. A fésűs kagyló motívum a Szent Jakab zarándokút egyik szimbóluma, legendáját többféleképp magyarázzák. Az egyik legenda szerint az oda érkező első zarándokot megtámadták a tengerparton, aki ijedtében a vízbe menekült, ahol kagylók vették körbe, hogy oltalmazzák. 

Egy másik magyarázat szerint a kagyló Szent Jakabra utal, aki a tengeren keresztül érkezett a galíciai városkába. Ezen kívül úgy tartják, hogy ez a keresztény ember szimbóluma, akiknek meg kell nyílniuk és be kell fogadniuk a feléjük áradó, olykor értéktelennek tűnő történéseket és tapasztalatokat, melyek végül – akár a kagylóban a homok –, igazgyöngyé, azaz valódi kincsé válnak számukra.

- A Santiagoba vezető út, vezeklő zarándoklatként vált ismertté.  Korábban jellemzően, de még ma is előfordul, hogy bűnözőket, gyilkosokat ítélnek a hosszú zarándoklat megtételére.

- Van az út, ami a kiindulópontot köti össze a céllal. Ha az életünkre leképezve nézzük, a születéstől a halálig tart útunk. Úgy tartják a camino az élet "metaforája", több szakaszt különböztethetünk meg.

Születés: St Jean Pied de Port-tól Roncesvalles-ig 

Kisgyermekkor: Roncesvalles-tól Logrono-ig

Gyermekkor, tinédzserkor: Logrono-tól Burgos-ig

Felnőttkor: Burgos-tól León-ig

Érett középkor: Leon-tól Ponferrada-ig 

Öregkor: Ponferrada-tól Santiago-ig

Újjászületés, reinkarnáció: Santiagotól Finisterre-ig, a "világvégéig"      

 

Mi is az az El Camino?

El camino magyarul annyit jelent: az út. El Camino de Santiago - a Santiagoba vezető út. A wikipediában találtam egy rövid, lényegre törő összefoglalást:
 
"A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, középkori zarándokút, mely Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelaba vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.
Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található.
A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO világörökség részét képezi.

Napjaink zarándokai

Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ. Az 1980-as évek második felétől kezdve a Szent Jakab-út reneszánszát éli. Az egész világból érkeznek ide zarándokok, hogy a Camino-t, vagy annak egy részét végigjárják. 1993-ban július 25-e, Szent Jakab ünnepe vasárnapra esett, ezért ún. Szent év volt. Ebben az esztendőben Galícia tartomány különös figyelmet fordított az útra, elindította a Xacobeo 93 nevű kampányt, melynek keretében számos zarándokszállást, útjelzőt felújítottak. A zarándokok száma az ezredforduló után 50 000 felett van. A 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött. Ebben az esztendőben a zarándokok száma megközelítette a 180 000-et." (wikipedia)

A blogról

Hogy mi is a célom ezzel a bloggal? Jómagam is meglepődöm, hogy efféle vállalkozásba fogtam. Néhány hete nem sok sejtésem volt a blog írásról, egy éve még azt hittem ilyeneket tinik írnak és néhány politikus. Mondanom sem kell egyik táborét sem olvastam. Tavaly, mikor elkezdtem információkat gyűjteni az útról, akkor jött velem szemben rengeteg internetes napló, úti beszámoló, amiből zavarbaejtően sokat lehet megtudni. Így ez a blog nem azoknak készül, akik az útra készülve szeretnének minél jobban tájékozódni. Nem szándékom a rengeteg okosságot egy csokorba gyűjtve itt tálalni, viszont a készülődők számára közzé teszem azokat az oldalakat, linkeket, amiket én olvasgattam. Ha most tervezgeted az utad, még így is sok hasonló gondolat vissza fog köszönni itt is, amiket más helyeken is láthatsz/ láthattál.
Szánom ezt az oldalt az itthon maradó, feltehetően aggódó kedvesemnek, szüleimnek, hogy nyomon követhessék lépteimet. Ez tűnik a legegyszerűbb és leggazdaságosabb formának, ami a kapcsolattartást illeti. (Remélhetőleg hamar rájönnek, hogy kommentet írni nem olyan nagy ördöngösség :) ) Ajánlom továbbá barátaimnak, ismerőseimnek, hogy gondolhassanak rám, és reményeim szerint, hogy kicsit büszkék is lehessenek rám! :)

Végül, de nem utolsó sorban hálám jeléül, viszonzásképp ajánlom azoknak a zarándokoknak, akik már végigjárták útjukat és én is végigkísérhettem ilyen módon a zarándoklatukat. Ismeretlenül is izgulhattam, aggódhattam értük és velük együtt örülhettem itthonról minden egyes megtett kilométerüknek. Rendszeres bejegyzéseikkel, vagy akár az utólag megírt történetükkel sokat meríthettem tőlük, ami a mostani felkészülésem során megnyugtatóan hat rám és körültekintően tudom megtervezni, megszervezni utam. Ezúton is köszönet érte!

Ahogy kezdődött...

A padlásszobámból mentem le a nappaliba. Anyu háttal ült a fotelban, arccal az ablak felé, hogy a természetes fényben jobban lásson. Egy könyvet olvasott. Odaléptem hozzá és megkérdeztem, mit tart a kezében. A könyvet becsukta, mutatóujját gondosan a lapok közé helyezte - hogy tudja honnan folytassa. Szemüvegét levette, lassan hátrafordult és csak annyit mondott:
- Ha annyi idős lennék, mint te, én elmennék ide!
- De hova? - kérdeztem, és szememmel már a borítót fürkésztem.

Shirley McLaine - Camino, ez állt rajta, és anyu már lelkesen mesélte friss élményét a könyvvel kapcsolatban. Kivettem a kezéből, hogy jobban szemügyre vegyem, a lapok egymáshoz simultak, nem is vett tudomást róla, hogy nem fogja tudni hol tartott, de csak beszélt, beszélt és én figyeltem. Figyeltem arra is, amit mondd, de figyeltem arra is, hogy élénk fantáziám beindult, képek jelentek meg, villantak be rögtönzött beszámolója által. Izgatottá váltam, és tettem fel újra a kérdést kicsit értetlenül
- De akkor mi ez most pontosan?
- Egy út... Az Út...

Hosszan, magányosan, fáradtan, távol mindentől, mindenkitől, egyedül, koszosan, étlen, szomjan... Egy hihetetlen borongós képet festett le előttem. Láttam magam előtt egy férfit, aki a hegyek közt, gazzal benőtt úttalan utakon küzd méterről méterre, arca csupa sár, ruhái átázottak, a szabadban alszik, ki tudja mit eszik. Eszik-e egyáltalán valamit? És hova megy? És honnan? És miért? És hány kilométert? 800?!?!
Úristen! - gondoltam

... és mégis vonzott. Mai napig nem tudom miért, de akkor éreztem először azt a hívogató, csalogató érzést.
A magok el lettek ültetve...

Azóta eltelt jó néhány év, majdnem tíz is. Időről időre felbukkant gondolataimban a camino, de mindig az a rémisztő kép tárult fel bennem, ami miatt azt hittem ez csak kiváltságosoknak való, valami olyasféléknek, mit szellemi vezetők, mélyen vallásos embereknek, vagy nem is tudom, egyszerűen nem nekem. Egy álom lett belőle, egy olyan álom, amiről senkinek nem beszéltem. Nem azért, mert titokban akartam tartani, hanem mert egyszerűen annyira távolinak éreztem , hogy egy ilyen "kalandban" legyen részem. Hagytam magam lebeszélni és nem vettem a fáradtságot sem, hogy elolvassam ezt a könyvet - hozzáteszem azóta sem olvastam. Csak később tudtam meg azt is, hogy az írónő saját történetét meséli el, én pedig azt hittem ez egy kitalált sztori. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ne vegyem túl komolyan ezt a kísértést. És különben is túl "civilizáltnak" éreztem magam hozzá. Túl kényelmesnek, stb...  De valahogy mindig felbukkant és a hosszú évek alatt már ismerőssé vált az a hívogató, csábító érzés...

Legutoljára és valójában utoljára tavaly év elején, ilyen tájban éreztem újra. Hirtelen felindulásból bekalapáltam az internet népszerű keresőjébe a szót: camino, és elkezdtem olvasni, olvasni... Hamar kiderült az a kép, ami bennem élt az útról, meglehetősen téves. Pillanatok alatt "megszelídült" a camino, a sáros, koszos, büdös emberke figurája elmémben, hirtelen napbarnított arca lett és mosolygott. A hívogató érzés pedig ismét úrrá lett rajtam és kimondtam először magamban, aztán hangosan: elmegyek!

És az események beindultak... Ma azt mondhatom, ha isten is úgy akarja, ezen a nyáron végigjárom a caminot!